„Az ő sorsuk, a mi történelmünk” győri és Győr-környéki zsidó helytörténeti diák pályázat díjazottjai

2024. Április 26. / 11:23


„Az ő sorsuk, a mi történelmünk” győri és Győr-környéki zsidó helytörténeti diák pályázat díjazottjai

A Zsidók Győri Gyökerei Közhasznú Alapítvány által 2022-ben indított pályázatra 8 győri és Győr-környéki középiskolából 11 háromfős csapat nyújtotta be írásbeli kutatási jelentését és kapcsolódó művészeti alkotását.

A pályázat 2024. április 19-én bemutató nappal zárult a győri Zsinagógában, ahol a csapatok vetítettképes bemutatót tartottak a kutatás eredményeiről. A zsűri, elnöke dr. Karsai László, történész, tagjai dr. Pápai Emese, muzeológus, Bana József, történész és dr. Somló Judit, jogász, a diákok munkáját rendkívül magas színvonalúnak minősítette. A zsűri különösen azokat a pályamunkákat értékelte nagyra, amelyek eddig nem, vagy csak kevéssé köztudott ismeretekkel gazdagították a holokauszt helyi vonatkozásairól napjainkig feltárt részleteket.

Első helyezést ért el a győri Kazinczy Ferenc Gimnázium és Kollégium csapata, melynek tagjai, Harai Zsombor, Takács Áron és Boldizsár Anna, Pintér Ildikó történelem tanár támogatásával a Kazinczy jogelődjét, az Apponyi Albert gróf Leánygimnáziumot egykor látogató, zsidó diákok életét mutatták be. Tanulmányt készítettek Dr. Kovács Ignác, egykori zsidó származású kazinczys tanár életéről és munkásságáról is és művészeti alkotásként dokumentumfilmet forgattak róla.

A győztes csapat a bemutató közbenA győztes csapat a bemutató közben

A zsűri második helyre sorolta a győri Czuczor Gergely Bencés Gimnázium versenyzőit, Flinger Lilit, Hordós Annát és Kispál Dorottyát, akiknek Cséfalvay Tamás történelem tanár nyújtott támogatást. Fő témájuk a Bencés Gimnázium zsidó diákjainak sorsa volt a vészkorszak idején. További kutatásuk Apor Vilmos mártír püspök életével foglalkozott. Művészi alkotásként a pályázók festményeket készítettek.

A harmadik helyre befutott Pannonhalmi Bencés Gimnázium diákjai, Deák Levente, Drozdik Máté és Sepsi Barnabás Tibor, Németh Tamás történelem tanár szakmai irányítása mellett az 1944-ben meggyilkolt győri zsidó középiskolások sorsával foglalkoztak. Külön bemutatták a zsidóságot érintő, 1935-45 közötti győri sajtó megjelenéseket. Kreatív alkotásuk egy holokauszt emlékmű háromdimenziós terve volt.

A kiírásnak megfelelően díjazást érdemelt a legjobb szakközépiskolai csapat is. Ezt a díjat a Győri SZC Pattantyús-Ábrahám Géza Technikum Bekő Levente, Burkus Bálint és Csíkász Levente összeállítású, Kazóné Kardos Melinda történelem tanár által támogatott csapata nyerte el. Kutatásuk a zsidó Grab család alapította Graboplast gyár máig is tartó történetét dolgozta fel, továbbá bemutatták a zsidó életeket mentő, a Világ Igaza címet elnyert győri Pattantyús-Ábrahám Imre életét és tevékenységét. Filmet forgattak a győri zsinagóga történetéről.

A győztes csapat tagjai munkájukat a Zsidók Győri Gyökerei Világtalálkozó keretében Győrben, 2024. július 5-én sorra kerülő nemzetközi konferencián mutatják be a 13 országból érkező résztvevőknek.

Hardi Titusz, a Pannonhalmi Főapátság Iskolafenntartó főigazgatója, aki a pályázat lebonyolításában folyamatosan segítséget nyújtott, megnyitójában európai országokat sorolt fel, ahol a szörnyű időkben megvédték a zsidóságot. Így fogalmazott: „... lehetett másképp is cselekedni, a legnagyobb embertelenség közepette is embernek megmaradni.”

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Mazsihisz hírek
Szívszorítóan szépen kezdődött az emlékezet éve
Megemlékezések
Launch of the Year of Remembrance
2024. Április 05. / 10:29

Launch of the Year of Remembrance